Köszönet Caitanya prabhunak
Köszönjük, hogy az elmúlt 15
évben Te voltál a lelki vezetőnk. Köszönjük, hogy Rajtad keresztül
kapcsolódhattunk lelki tanítómestereink, Srila Sivarama Maharaja, Srila
Prabhupada, Úr Caitanya és Sri Sri Rádha Syámasundara szolgálatához. Akik
megbecsülték, azoknak mély biztonságot és lelki erőt adott ez a kapcsolat.
Köszönjük, hogy a hiányosságaink és problémáink közepette is Magyarország
legstabilabb és legsikeresebb vidéki központját tartottad fönn Egerben az
elmúlt másfél évtizedben. Sajnos mi néha óvodásként háborogtunk, durcáskodtunk,
és nem akartunk felnőni ahhoz, amit kaptunk. Néha még akadályoztunk is, és
megnehezítettük a dolgodat azzal, hogy hálátlanul cserbenhagytunk. Azonban Te
mindezek ellenére is mellettünk álltál és igyekeztél a helyes úton vezetni
bennünket.
Köszönjük, hogy részt vehettünk a feledhetetlen páda yátrákon, mellyel az Úr
Caitanya vágyának közvetlenül engedelmeskedve igyekezted eljuttatni a Szent
Nevet Magyarország minden falvába és városába. Ahogyan csak Srila Prabhupada
hozhatta el Krisna üzenetét nyugatra, Srila Sivarama Maharaja pedig
Magyarországra, úgy kétségtelen, hogy Magyarországon Te voltál fölhatalmazva a
páda yátra megvalósítására és fönntartására. Most még nem tudjuk milyen lesz
páda yátra nélkül. Azonban hosszú évek múlva, mikor talán lecsendesülnek az
elménk heves viharai, akkor megérthetjük, hogy milyen lyuk keletkezett a
szívünkben a páda yátra elvesztésével. Akikhez pedig ezután nem fog eljutni a
páda yáta szent üzenete, talán soha nem fogják megtudni, hogy a szenvedéseiknek
vége lehet egyszer és megízlelhetik az élet valódi ízét Krisna szolgálatában.
Köszönjük a prédikáló programokat, fesztiválokat, melyek mindig hatalmas számú
résztvevőt vonzottak. Országos, sőt nemzetközi híre volt az egri fergeteges és
rügyfakasztó kirtanoknak és fesztiváloknak. Biztosak vagyunk benne, hogy ezek
sem véletlenül voltak olyanok, amilyenek.
Köszönjük a kijózanító és utánozhatatlan leckéidet, melyek a hamis egónak,
büszkeségnek és irigységnek mérget, a léleknek és az odaadásnak pedig simogató
balzsamot jelentettek.
Köszönjük minden bhakta nevében, akiknek a lelki életét Te indítottad el, Te
felügyelted hosszabb-rövidebb ideig. A magyar yátra tagjait számba véve
láthatjuk, hogy kirívóan magas azoknak a bhaktáknak a száma, akik hálásak lehetnek
neked mindezért.
Köszönjük azt a mély emberséget és törődést, amivel a bhaktáidat vezetted. Soha
nem vezettél félelemkeltéssel - a szeretet útja volt a vezetési módszered
(persze a megfelelő mértékű józansággal és szigorral ötvözve). Mindezt csak az
nem vette észre, aki ideiglenesen elveszett maya és az abból fakadó önigazolás
útvesztőiben.
Köszönjük a példamutatásodat, mellyel az egyszerű életvitelre tanítottál
bennünket. Mindig nagyra becsültük, hogy nem kerültél az anyagi javak és
hatalom bűvkörébe.
Köszönjük az őszinteségedet, amit mindenki megtapasztalt, aki kapcsolatba
került Veled. Őszinte voltál még a jelenlegi váltást előidéző problémák kapcsán
is. Ezt a nyíltszívűséget és őszinteséget nem lehet eléggé megbecsülni - hiszen
a képmutatás a korunk egyik legveszélyesebb mételye. Köszönjük azt is, hogy az
eredményeidet nem a saját képességeid következményének tekintetted, hanem
tudtad, hogy Krisna és lelki tanítómestered felhatalmazásának a következménye.
Végül, de nem utolsó sorban köszönjük Rádha Thakuráni Matajinak is, aki
lehetővé tette, eltűrte, hogy minden idődet a prédikálásra és a bhaktákra
fordítsd.
A köszönetünket azonban legjobban azzal tudjuk kifejezni, ha - lehetőségeinkhez
mérten - fenntartjuk és továbbvisszük, amit fölépítettél. Ha befejezzük az
óvódáshoz méltó durcáskodást, nemtörődömséget, komolytalanságot, hálátlanságot
és fölnövünk végre.
Komment
Még nincsenek kommentek.
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.