A csaló
Gondoltam tanulságos lehet másoknak, ha leírom a történetet, ami egy nappal a születésnapom előtt történt meg velem.
Sokszor gondoltam, hogy engem nem lehet átverni telefonos dolgokkal, hát mégis. Kedden reggel szórólapoztam a Deák Ferenc téren. És találkoztam egy emberrel, akit már láttam párszor bhakta közegben. Kérdezte, mennyit kapok a szórólapozásért és váltottunk pár szót, hogy mért is csinálom jelenleg ezt a munkát. Elmondtam pár szóban, hogy van egy komolyabb összegű tartozásunk és most ezért csinálom. Mondta találkozzunk egy óra múlva, beszél a feleségével, mindenképpen segít valahogy. Össze is futottunk, egy gyorsétteremben.
Beszélgettünk is és az ember, igazi manipulátor volt, amit akkor még nem sejtettem hiszékeny természetemnek köszönhetően. Elkérte a bankszámla számot, amihez tartozik a tartozásunk. És elugrott az Erste bankba. (mert hát ez az ő bankja elvileg) aztán visszaszaladt 10 perc múlva, hogy milyen hülye elfelejtette, hogy milyen cégnévre megy az egész. És akkor másodszorra is elszaladt.
Közben olyan dolgokkal áltatott, hogy az új Govinda épületének megszerzésében ő segített és a debreceni étterem felújításában is. Ja a legfontosabb havi 3.8 millót adományozz ételosztásra, ő mint a Westend City Center majdnem teljes tulajdonosa (80%)
Visszajött másodszorra és elém nyomott egy papírt, amin egy pénzátutalásról szólt a saját számlámra, a teljes tartozásunk 90% ról.
Igen ez betalált, jól ért az ember a pszichológiához. Te mit szólnál ha kifizetnék a tartozásaidat ami mögött 6 nulla van. Ilyenkor az ember elérzékenyül és persze, nem is anyagilag, de ahogy tud az ember viszont akar segíteni.
Persze mindjárt jött a duma, hogy nehogy elkezdjek sírni, nem ezért segített inkább igyunk meg egy teát meg együnk egy sült krumplit, amit már érdekes módon én fizettem, mert nála csak egy húszezres volt… amit hozzá teszek soha nem láttam.
Megkért arra, hogy segítek már abba neki, mivel a nevén már 5 telefon van, hogy vegyek neki egy telefont, aminek ő állja a havi díját.(perszepersze)
Mondtam, tudnék én segítenék, de lehet hogy nem ennyi pont a tartozásunk, és hiába utal később is pénzt ez nem fog menni.
A story bonyolultabb része, innen kezdődött. Elindultunk hát megtudni mennyi is a pontos tartozásunk és akkor segít abban, hogy nulla legyen őt nem érdekli max. ebben a hónapban majd kevesebbet adományoz a Krisnásoknak. A séta közben mondott csúnyaságokat, bhaktákra. Ha igaz ha nem de ezeken az ember már nem lepődik meg. Csak elkönyvel na még egy ilyen is van.
Az első CIB banknál bementünk hogy megtudjuk, a pontos összeget a tartozásnak, de kiderült, hogy már a számla megszűnt és tovább adták.
Akkor erre azt találta ki, hogy gyorsan nyitnunk kell egy számlát és az átutalást még át lehet irányítani. Elindultunk a négyeshatossal a mamut felé, és vicces volt a „barátomnak” álnevén Lajtos Gábornak, nem volt bérlete, persze már az elején mondta, hogy rosszul van ha kocsival kell járni, jobb ha tömegközlekedéssel megyünk. Jött is a BKV ellenőrnő akitől ő akart venni egy jegyet (az én aprópénzemből) persze ezt a ellenőrnő nem nézte jól szemmel, mondta hogy ő nem kalauz, tőle nem lehet semmit venni. Az emberünk, azonnal mondta hogy ne kiabáljon ő se kiabál vele, adja meg a tiszteletet, amit ő is megad. A Jászain nem volt jó a jegyautomata így nem tudott venni, ad vagy nem ad jegyet? Ha nem akkor leszáll.
Így leszálltunk és mondta is a magáét, hogy csak zsebbe akart volna egy két ezret a BKV ellenőr, de akkor meg mondja meg konkrétan. Nem szívesen segít ilyen embereknek, inkább nekem. (haha) Szidta is a magyar kormányt, hogy erre képesek, megbüntetni mindenkit. Bezzeg a BKV sztrájk ideje alatt lévő harminc ezres benzinköltséget ki fogja neki kifizetni? Senki…
Ja persze azt is mondta h figyeltem e milyen szépen bánt a nővel akkor emelte fel a hangját, amikor ő is.
Bementünk a Mamutba és persze az egyik mobilszolgáltatótól a másikba rohangáltunk. Nem is értettem mért. De már a dolgok sodortak magával, bár igen az érdekes volt, hogy nem azt a telefont választotta, amiről még a gyorsétterembe beszélt.
Közben, nyitottunk egy számlát egy másik banknál nekem, persze semmiképpen se ott ahol az ő bankja van.
Jó meglett a számla és meglett neki a telefon. Amikor már majdnem akart másikat egy nagyon kamu szövegre, de ezt már nem akartam, egy újabb érvénytelen szelvény és akkor elindulunk „hazafelé”
A végén még lelép a saját telefonommal meg az újjal is….
Nem a negatív kommentekért írtam le ezt az egészet mert az úgyse moderálom be. Inkább azért, hogy jó példa egy energiavámpíros sztoryra és arra hogy amíg nincs a pénz az ember kezébe ne legyen biztos semmibe…
Jó kis tapasztalat volt ez a születésnapom előtt egy nappal.
Komment
Eddig 1 komment érkezett
2010. 02. 06. 20:17
Ez a történet is megerősíti, hogy vigyázni kell a szélhámosokkal. A bhakták naivitása még komolyann táptalaj az ilyen embereknek. Örülök, hogy megosztottad velünk. Fontos és tanulságos. Kilinkelem a blogomra is.
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.